Adataink a techóriások kezében: az internet és az életünk jövője

Sziasztok! Azért nyitottam ezt a fórumtémát, mert nagy népszerűségnek örvendtek a Kripto Akadémia témába vágó cikkei. A téma pedig a manapság sokat emlegett privacy , amit magyarul magánéletként, de magánélethez vagy intim szférához való jogként is megfogalmazhatunk. Erre pedig óriási veszély leselkedik manapság és ahogy megyünk előre az időben, úgy lesz egyre aggasztóbb a trend, hogy nem csak mindent tudnak rólunk, de az adatokat a döntéseink befolyásolására használják.

A fórumtéma ezeknek a trendeknek, a jelenlegi és a jövőbeni veszélyeknek a kitárgyalására született.

Témaindítónak néhány sor és ajánlott források következnek:

Andy Yen, a ProtonMail alapítója az alábbi rövid vidóban beszél a privacy t érintő félelmek legrosszabb eshetőségéről: Kínában a kormány egy szociális pontrendszer bevezetésén dolgozik, ami a létező összes személyhez kötődő adat alapján dönteni tud arról, hogy „jó állampolgár” –e az illető vagy sem. Nyugaton ezt a trendet mintegy kiszervezték a technológiai óriásoknak, mint a Google vagy Facebook, de a trend lényegében ugyanaz. Ez a trend a lehető legrosszabb irányba mutat: életed során az összes rólad gyűjtött adat egy adatállománnyá áll össze és ez az adatállomány dönthet a sorsodról, a karrieredről, az oktatásodról és általában a társadalmi státuszodról. Érdemes a rövid videót megnézni (angolul):

A 444 cikke a kínai értékelő, Social Credit System-ről:

A technológia, a big data és az elnyomás összefügésében ajánljuk a Kripto Akadémai alábbi cikkét:

A Funzine Hungary értelmes és kellemes vitát tartott a témában, ha van két órád, érdemes megnézni:

Tim Berners- Lee, a http és a world wide web megalkotója szerint az óriásvállalatok is ellopták az internetet, ami a korai időszakban az egyén felszabadításáról szólt. Az internet túlzott centralizációról szóló véleményeket maga Nick Szabo is osztja. Tim Berners-Lee, aki a decentralizált internet alapjait szeretné lerakni így nyilatozott:

Mindig is abban hittem, hogy a web mindenkié. Ezért küzdök én is másokkal azért, hogy ezt megvédjem. A változások, amiket hoztunk, egy jobb és összekapcsoltabb világot hoztak el. De minden jó mellett, amit elértünk, a web egyenlőtlenség és megosztottság hajtómotorja is lett

Pár kérdés vitaindítónak:

Szerinted is közeleg a tökéletes megfigyelő állam?

Veszélyben van az internet, a kormányok és a techóriások tényleg mindenre ráteszik a kezüket ?

Elképzelhető olyan jövő, ahol megőrizzük a magánéletünket, anélkül, hogy a technológiai fejlődést jelentősen akadályoznánk?

Létrejöhet-e a nyugaton is egy Kínához hasonló social credit system?

Milyen törvényi eszközök lennének a legalkalmasabbak ezeknek a kihívásoknak a kezelésére?

Milyen lesz az internet és milyen lesz az életünk a big data korában?

Szívesen olvasunk mindenféle véleményt, kérdést, gondolatmenetet, akár a kérdésekre válaszolsz, akár valamelyik fenti forrásra reflektálsz.

1 kedvelés

Flém on.
Bocs, nem tudtam kihagyni. Majd írok rendes válaszokat is, de most olvasni jöttem :slight_smile:

Témához kapcsolódik, érdemes beleolvasni :ok_hand::+1:

1 kedvelés

A tökéletes megfigyelő állam már itt van. Nincs nehéz dolga, elég beregelni a fészre, és megháromszorozzák az információkat rólad, plusz kapnak egy csomó olyant, amilyet megfigyeléssel sosem tudnának megszerezni.

A kormányok és a techcégek mindenre megpróblják rátenni a kezüket, mert irányítás és pénz az eredménye, nem véletlen, hogy a decentralizáció ennyi lelkiismeretes és magasan képzett szakembert képes bevonzani. Ha nem lenne tétel a decentralizáció (mert nem mutatna ezer meg egy jel arra, hogy a rosszindulatú hatalom igyekszeik a kezébe kaparintani mindent, és ez rossz), akkor mindenki lesz.rná a decentralizáció eszméjét. De nem teszik, innen lehet tudni, hogy a probléma létezik.

A 30-40 évvel ezelőtti magánélet fogalmát el kell felejtenünk. Az az idő elmúlt. Kamerák, mikrofonok mindenhol, adatbázisok, elemzők, trackerek. Még elérhető egy egészséges egyensúly, de a teljes privacy, mint olyan, már a múlté.

A social credit system már létezik nyugaton is itt-ott, nálunk Magyarországon pl. NER-nek nevezik.

A legalkalmasabb törvényi eszköz erre a politikai hatalom széles bázisra helyezése valós érdekérvényesítési képességgel együtt, ahogy ezt évszázadok óta tudjuk. Abban a pillanatban, ahogy a politikai hatalom egy szűk kör kezébe koncentrálódik, teljesen mindegy, milyen színűre festik a molinóikat, a pénz és így az elvárható magas életszínvonal a kevesek felé fog eltolódni a sokaság kárára.

Az internet meg az életünk olyan lesz, mint amilyen már most is, csak kisebbek lesznek a kütyük, meg gyorsabb a netkapcsolat, kevesebb a baráti sörözés.

2 kedvelés

A teljes privacy ma már szerintem egy idealizált, lehetetlen állapot. Teljesen ki kell hozzá vonulni a társadalomból, így aztán a technikai fejlődéshez meg nyílván nem lesz semmi közöd. Egyedül úgy tudom elképzelni, ha:

  • Nincs interneted, se facebook-od, se gmailed, se okostelefonod: 0 online jelenlét.
  • Nincs butatelefonod sem (telefonálási szokások gyűjtése és profilozása)
  • Nincs bankod és bankkártyád (vásárlási szokások feltérképezése)

Ezt a jelenlegi állás szerint csak úgy tudod megtenni, ha kiköltözöl egy tanyára, ahol önellátó életet folytatsz és minimalizálod a többi emberrel való kapcsolatot is, azaz kb átmész remetébe.

Természetesen a privacynak is vannak szintjei, hogy milyen gyakran adsz meg magadról adatokat és kinek, mennyit osztasz meg az éltedből, mennyit nyereményjátékozol a magadról elárult információkért cserébe stb… Mindenkinek magának kell megtalálnia, hogy mi az, ami még belefér. A nagy hátrány az, hogy ha egyszer kikerült valami, onnét nincs visszaút, hiába gondolod meg magad x év múlva (mert mindenki változik és változhat).

Az állami és a magánszféra pedig mindig is ki fogja ezt használni, ha megvannak rá az eszközei (állásinterjúhoz adatgyűjtés, politikai listázások stb…) Törvényileg szabályozni szerintem nem lehet, hiszen nem fekete-fehér a kérdés.

A megfigyelőrendszer már fennáll régóta. Jelenleg két magyar vonatkozású dolog aggaszt: Tudjàk, kire szavazol, és így sorolnak be, a másik pedig a háziorvosodnál kitöltendő kérdőiv. Ennek ugyan van gyakorlati haszna, de félek, hogy az adataimhoz nem csak az eü-i szolgáltatáshoz szükséges helyen és mértékben fogják elemezni.

Aztán, már 3-4 éve nincs semilyen vevő-, ill. Shopkártyám. Ne érdekeljen senkit a vásárlási szokásom, és annak értéke.

Ritkán vagyok otthon, úh nem tudom, hogy pl. a szart se érő nemzeti konzultáció, vagy kérdőívek név szerint, netán sorszámozottak, mert az alapján szimplán váladz híján is tudják, szimpatizáns vagy, abagy sem.

Mikinek: már 50-60 éve is működöt (besúgó rendszer) ahol a megfigyelő megfigyelőjének a megfigyelőjét is megfigyelték…

Pumeszkonak: nekem valós célom a visszavonulás egy önfentartó ökotanyára, úm. kert, állatok, pasdzív ház, stb…

2 kedvelés

A téma kapcsán szeretném felhívni az érdeklődők figyelmét egy projektre. Ha már nem tudunk ezen dolgok elől elmenekülni, akkor legalább profitáljunk belőle. :slight_smile: Még idén lesz a kínai kormánnyal többek közt a Social Credit System kialakításán is együtt dolgozó TheKey (TKY) mainnet indulása. Ez a cég már most hozzáfér a kormánnyal való együttműködése nyomán a kínai adatbázisokhoz és ezt próbálják blockchain alapokra helyezni. Nagyon komoly terveik és kapcsolataik vannak Kínában. A CEO-t beválasztották Kína 10 legbefolyásosabb üzletasszonya közé.
Némely shitcoin óriásit rallyzik kamu partnerkapcsolatok bejelentésére, míg ez a cég deklaráltan együttműködik a kínai állammal és 1.4 milliárd ember adataihoz férhet majd hozzá.
https://neonewstoday.com/general/thekey-to-cooperate-with-chinese-government-on-blockchain-research-fund/
Egyes tartományokban már évek óta rendelkezésükre vannak bocsátva az adatbázisok és működő tevékenységet végeznek. Ezeket próbálják blockchainre implementálni. Nem mondom, hogy életbiztosítás egy ilyen kínai hátérrel rendelkező cégbe fektetni, de ha ez a “szép, új világ” megvalósul, amerre jelenleg tartunk, akkor ebben nekik Kínában lehet szerepük és igen komoly potenciállal rendelkeznek.
Mivel az ICO nem ment zökkenőmentesen és a fejlesztésekre fókuszálva nem foglalkoznak a marketinggel, tőzsdei hypeolással, ezért ICO ár alatt lehet még mindig beszállni. DYOR!

A social credit system már létezik nyugaton is itt-ott, nálunk Magyarországon pl. NER-nek nevezik.

Érdekes, hogy ezt felvetetted: nyilván eddig minden korban és időben megvoltak az elti, meg az elithez hűséges körök, most viszont a technológiának hála a felosztás már kiterjeszthető az egész társadalomra, számszerűsíthetőek, tényszerűsíthetőek a dolgok minden emberről. A XX.század során a magyar puha diktatúrákban megvolt a lehetőség, hogy kimaradj az egész kultuszból, élj a szakmádnak meg a családodnak, bezárkózz és ne legyél aktív részese a rezsim működésének, legfeljebb évente egyszer egy ünnepségen vagy hasonlók. Szerintem ez most fog eltűnni ,hiszen ha akarod ha nem, mindenképp a rendszer része leszel és mindenképp értékelnek, feldolgolgoznak, figyelnek és rosszabb esetben döntenek is rólad. Most a kínai példában gondolkodtam, merem remélni, hogy Európában meglesz az akarat ezeknek a trendeknek a szabályozására. Vagy rosszul látom?

1 kedvelés

Átnéztem, ez egy tök jó forrás, nem is tudtam, hogy magyarul is van ilyen.

Jó cikk. A felsoroltak közül nem egy szolgáltatót én is használok.

1 kedvelés

A tavalyi év első felében valamelyik KYC szolgáltatónál történt egy data breach, amit több kriptotőzsde is használt. Ráadásul épp árulják is a személyes dokumentumokat, adatokat, fotókat. Összesen 100.000 dokumentumról van szó (olyanokról, amiket személyazonosságunk igazolására használtunk egyes tőzsdéken). Az érintett tőzsdék között ott van a Binance, a Bitfinex, Poloniex, Bittrex. Elég gáz.

Az index is írt a témában:

“A feltaláló elmondta, hogy a weben ma már korántsem csak tanulnak, informálódnak és vásárolnak az emberek, de a technológiai mágnások a felhasználók személyes adatain nyerészkednek, a rivális kormányzatok egymás ellen kémkednek, és befolyásolni igyekeznek más országok választásait, és teret nyert a gyűlöletbeszéd. Ezzel pedig Berners-Lee szerint a web messze került a gyökereitől, hiszen olyan kommunikációs platformnak szánták, ahol a fejlődésért tenni akaró elmék találhatnak együttműködő partnerekre.”

A GDPR már egy jó kezdeményezés a mértéktelen adatcsere-bere korlátozására, de még mindig kevés. Válsághelyzetet hirdet az állam, mert a piacon Marika néni kosara elszakadt, gyorsan meg kell vizsgálni ennek a hátterét, bekérik az adatokat elemzésre, és ha már itt tartanak, mert adott a jogi fedezet, bekérnek minden mellékes adatot, ami még érdekli a nemzetbiztonságért felelős szakembereket, hivatalnokokat.

A GDPR-hoz szólnék hozzá.
Nem csak felhasználó oldalról kell megközelíteni a témát.
Egy idézet:

TÁVOL A VALÓSÁGTÓL
A GDPR legnagyobb hibája a sterilitás.
Ez azt jelenti, hogy önmagában a rendelet bár szépnek és kidolgozottnak tekinthető, a való világgal ápolt kapcsolata azonban meglehetősen vékony.
Nyilván ezen az évek és tapasztalatok változtatni fognak, de jelenleg rengeteg problémát okoz az, hogy a vicc szerinti borotválkozógép használatát igyekeznek kikényszeríteni.

  • Feltaláltam a borotválkozógépet. Bedugod a fejed az ablakon és a gép tökéletesen megborotvál.

  • Dehát mindenkinek más méretű és formájú az arca!

  • Igen, elsőre valóban…

Ergo egy átgondolatlan, egyáltalán nem adaptív és a való világtól elrugaszkodott rendelkezés az egész GDPR “rendszere”.

1 kedvelés

Tele van olyan szabályozásokkal, ami akár egyes cégek bizonyos tevékenységeit (nyereményjáték szervezés, online/offline marketing, meghívás eseményekre, hang vagy képi anyag rögzítése, stb) ellehetetleníti. Bizonyára ezt érted az alatt, hogy rengeteg problémát okoz és ez nyilván releváns érv. Nem ellene, hanem a finomhangolására.

1 kedvelés